Hősies győzelem a Csíkszereda ellen

A MOL Liga elődöntőjének harmadik mérkőzését rendeztek meg csütörtökön este a miskolci Jégcsarnokban. A Jegesmedvék fantasztikus szívvel küzdve, mindössze négy védővel verték meg a Csíkszeredát.

Nagy lendülettel kezdett a Miskolc, Kozuchnak az első öt percben több védenivalója is akadt. Utána emberelőnybe került a Csíkszereda, de a Macik kivédekezték azt. Pár perces mezőnyjáték után a 15. percben Nagy lövését kellett kitornáznia Kozuchnak, majd Saluga óriási bombája zúgott el nem sokkal a kapuvas fölött. A 18. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat. Novak lövése kijött Budairól, Hurtaj azonnal lőtt és a pakk a hálóban kötött ki (0-1). Fél perccel a vége előtt Podstavek volt eredményes közelről (0-2).

Három Maci-gól zsinórban

A második harmad első perceiben csak gyűrték egymást a csapatok igazi helyzet nélkül. A 8. percben Rafaj remek lövését tolta ki üggyel-bajjal Kozuch. A 10. percben Bonar lopta a távolságot a kék vonalról, egyet beijesztett, majd másodjára kilőtte a jobb alsó sarkot (1-2). A 12. percben hangrobbanás rázta meg a Jégcsarnokot. Ritó cselezte át magát a védőkön majd kilőtte a jobb sarkot (2-2). A 14. percben pedig mintha atomrobbanás történt volna, úgy megremegett a ház: megfordította az állást a Miskolc. Nagy Gergő oldalról leadott lövése elsuhant a lábak között és a kapuban kötött ki (3-2). Sajnos gyorsan jött a válasz: egy kijátszott helyzet után Moldován lőtt az üres kapuba (3-3). A 16. percben Nagy bombája a felsővasról pattant fölé. Ebben a harmadban hősiesen küzdöttek a Jegesmedvék és óriási szívvel fordították meg az állást, ám mégis döntetlennel vonulhattak pihenni.

Kettő itt, semmit ott

A harmadik harmad 3. percében ismét talpra ugrott a hazai közönség. Egy lövés kijött Kozuchról, éppen a középen álló Rafajhoz, aki egyből a léc alá vágta a korongot (4-3). Az 5. percben Dubek oldalról cselezte be magát középre, várta a legjobb lövési alkalmat, ám kísérletét végül védte Kozuch. A 9. percben nem hitt a szemének a miskolci közönség: egy lövés pont Szőcs elé pattant, aki két méterről az üres kapu fölé emelt! A 10. percben meleg pillanatok alakultak ki a hazai kapu előtt, végül azonban a védők tisztáztak. A 12. percben Fodor állt egyedül a kapussal szemben, de lövését Kozuch lefülelte. A 13. percben Saluga és Dubek ment 2 az 1 ellen, de az utóbbi végül a hkapusba lőtt. Az utolsó két percben emberhátrányban játszottak a Macik, sőt az utolsóban kettős fórba került a Csíkszereda, mert a kapus helyett is csatárt küldtek be. Erre azonban ráfáztak, hiszen egy korongszerzés után Nagy lőtt üreskapus gólt (5-3).

A Miskolci Jegesmedvék hősies győzelmet arattak, hiszen mindössze négy védővel kényszerítették térdre az alapszakasz győztesét, a liga egyik legjobb csatársorát!

Jegyzőkönyv

Miskolci Jegesmedvék – HSC Csíkszereda

5-3 (0-2, 3-1, 2-0)

Miskolci Jégcsarnok 1300 néző

V: Sporer, Németh, Gangel

Gól: Bonar, Ritó, Nagy (2), Rafaj, ill., Hurtaj, Podstavek, Moldován

Kiállítás: 10 perc illetve 6 perc

MJJSE: Budai K. – Popovics, Túróczy, Budai, Szilágyi, Saluga, Ritó, Jarabek, Tóth-Jávor, Dubek, Svasznek, Fodor, Mokrai, Bonar, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Sijka, Nagy, Gyenes (k). Edző: Greg Lindqvist.

HSC Csíkszereda: Kozuch – Molnár Zs., Hruby, Bors, Góga, Flinta, Podstavek, Kósa, Mihály, Bálint, Moldován, Szőcs, Novak, Papp, Hurtaj, Molnár Sz., Virág, Petres, Nagy, nRuczuj(k). Edző: Nagy Béla.

Greg Lindqvist: - Az első harmadban hiába játszottunk jól, megint kaptunk két elkerülhető gólt. Utána azonban fantasztikusan küzdöttek a fiúk, az utolsó erejüket is mozgósítva kerekedtek felül a Csíkszeredán. Nem lehet más a célunk holnap, mint ismét győzni!

Nagy Béla: - Igazi playoff meccs volt, amelyből most a Miskolc jött ki jobban. Az első harmad a miénk volt, utána viszont a hazaiak jobban használták ki a helyzeteiket, és a szerencse is elpártolt tőlünk. Készülünk a holnapi mérkőzésre.

A címlapkép Jezoviczki Máté felvétele.

A tudósítás a Chipland Kft. támogatásával készült.

a

« Vissza az előző oldalra

Hozzászólok a cikkhez!

A hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.213 IP címről szól hozzá.
Még nem szóltak hozzá ehhez a cikkhez!
  • Miskolc
  • MIHŐ
  • AVE Miskolc
  • FK Raszter
  • Bosch
  • WIS Befektetési és kereskedelmi Kft.
  • fps webügynökség
  • MIK Zrt.
  • ZIP Technologies Kft.
  • Hell Energiaital
  • Húscentrum Frissárú Logisztikai Kft.
  • IND Group
  • Zenit-Auto Rent
  • Miskolc Autóház Kft.
  • JégVilág
  • Borsod Online
  • Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
  • Mc´Donalds
  • Raiffeisen Bank Zrt.
  • Mályi-Glass Kft.
  • Chipland
  • Marczi Skate
  • UNIQA Biztosító Zrt.
  • Sensolite
  • Intersport
  • ÉMÁSZ