Az oldal megtekintéséhez JavaScript1.1 szükséges. Ajánlott böngésző: Internet Explorer5.0-.

2010.09.04












































 [1/6]korábbi hírek »

2009-04-24 4. RADIO TEDDY CUP - BERLIN, 2009. ÁPRILIS 18-19.

Első alkalommal kapott meghívást a Miskolci Sportiskola mini/szuper mini csapata Berlinbe, ahol 3 ország 8 csapata részvételével rendeztek nemzetközi tornát.

Egy könnyed ,18 órás buszozás után érkeztünk meg Berlinbe, ahol a felszerelések lepakolása és a pálya megcsodálása után, elcsigázottan foglaltuk el a szállást, és hajtottuk álomra a fejünket, hogy aztán másnap reggel szembesüljünk azzal, mit is tudunk egy más közegben. Az ottani szabályok merőben mások, mint amihez itthon hozzá vannak szokva a gyerekek, így aztán bár előzetes tájékoztatást kaptunk, de élőben, csak kapkodtuk a fejünket az első mérkőzéseken. Ráadásul az első mérkőzést a toronymagas esélyes berlini jegesmedvék ellen kezdtük, így bele is szaladtunk egy méretes zakóba. A következő két mérkőzésen már összeszedettebbek voltunk, de a szokatlan 32 perces mérkőzésidőnek köszönhetően a végére mindig elfáradtunk.

Aztán egy könnyed győzelem, így jobb szájízzel telt az esti városnézés. Másnap, tanulva az előző napból, már egy más szellemű csapat lépett jégre, ennek köszönhetően ezt a napot már veretlenül zártuk! Így 50% teljesítménnyel az 5.helyet szereztük meg. Úgy hisszük, hogy egy nagyon tanulságos hétvégét töltöttünk Berlinben és rengeteg, itthon is alkalmazható információval lettünk gazdagabbak!

Eredményeink:
MISI-EISBÄREN BERLIN 0:17
MISI-ECC PREUSSEN BERLIN 1: 8
MISI-NEUE EISLŐWEN DRESDEN 1:5
MISI-OSC BERLIN 12:0
MISI-GDANSK 3:2
MISI-ECC PREUSSEN II. 10:2
MISI-MANNHEIMER ERC 4:4

VÉGEREDMÉNY:
1.EISBÄREN BERLIN
2.ECC PREUSSEN BERLIN
3.MANNHEIMER ERC
4.NEUE EISLŐWEN DRESDEN
5.MISKOLCI SPORTISKOLA
6.GDANSK
7.ECC PREUSSEN BERLIN II.
8.OSC BERLIN

Csapat:Agárdi Adrián, Lehóczki László-Nagy Ákos(5), Szalai Richárd, Deák Levente(6), Farkas Márton(3), Pecsét Bálint(1), Dicső Szabolcs, Thész Tamás, Balogh Bence(3), Várkonyi Bence(2), Gönczi Bence(4), Szin Szabolcs, Kamarási Balázs, Lövei Dávid(6), Nagy Dániel(1), Hajnal Botond,Lakatos Áron, Vályi Viktor, Supler Bendegúz Edzők: Bíró Ignác, kiss Zoltán


2008-08-01 Edzőtábor időpontok

Mini - Szupermini:
- aug. 4-8.: 8:00-9:00, 13:15-14-15
- aug. 11-15.: 7:30-8:30, 13:15-14:15

Előkészítő - Kölyök:
- aug. 4-8.: 9:15-10:15, 14:30-15:30
- aug. 18-22.: 8:00-9:00, 14:45-15:45

Serdülő - Ifi:
- aug. 11-15.: 8:40-9:40, 14:30-15:30
- aug. 18-22.: 9:15-10:15, 16:00-17:00


2008-02-10 Finn, kanadai és amerikai edzőkkel

Finn, kanadai és amerikai edzők tartanak jégkorong-tábort Kaposváron

Július végén, Kaposváron rendhagyó sporttábor kerül megrendezésre. Ekkor debütál ugyanis az északi stílusú Pannónia Jégkorongos Tábor, amelyben finn, kanadai és amerikai edzők segítenek a jégkorong iránt elkötelezett fiataloknak még tovább elmélyülniük a sportág rejtelmeibe. A szervezők célja egy olyan, tábor jellegű hokiiskola életre hívása, amelyben a skandináv színvonal az irányadó. Ennek szellemében a táborban nyolc-tíz olyan szakember tartja a foglalkozásokat, akik kifejezetten ilyen jellegű események levezénylésére szakosodtak.

A finn, kanadai és amerikai edzőkből álló szakembergárda minden bizonnyal megfelelő garancia arra, hogy a sportág első vonalában tanultakat adják át az érdeklődőknek, kiegészítve azokat saját tapasztalataikkal.

A szakemberek azonban nem csak és kizárólag a technikai tudás és a fizikai képességek növelésére gondolnak, hiszen az általuk hazánkba hozott „tananyag” ennél jóval sokrétűbb. Mint ahogyan sikeres élsportoló, élversenyző sem lehet a mai világban az, aki szimplán csak tehetséges, illetve edzéseken a kirótt napi adagot szorgalmasan elvégzi. A XXI. század követelményeinek megfelelően ennél már többre, adott esetben jóval többre is szükség van.

Mint például a megfelelő táplálkozásra, vagy éppen a sportoló szervezetének mindenkori karbantartására, esetleg a plusz, otthon, egyénileg elvégzett különmunkára. Ezekről a témákról az előadók elméleti órákon adnak tájékoztatást a táborban lévőknek.

Az egyhetes táborban tanultakat a szervezők írásos formában a résztvevők rendelkezésére bocsátják. Így azokat, ha a memória megcsal, vagy a hallottak, látottak már a múlt ködébe vesznek, a későbbiekben bármikor elő lehet venni, átismételni, illetve annak megfelelően cselekedni.

Amennyiben még ezen felül is akad megoldatlan probléma, akár a táborban tapasztaltakkal, átéltekkel kapcsolatban, vagy éppen újonnan merülnek fel kérdések, a szervezők garantálják, hogy a táborban résztevőket azt követően is segítik a megfelelő válaszokkal, tanácsokkal, akár postai úton, akár e-mail formájában.

A kaposvári tábor, megfelelő létszmá érdeklődő esetén, 2008. július 26-tól augusztus elsejéig tart. Ez hat teljes napot foglal magában, napi két-két jeges-, illetve szárazedzéssel, valamint egy előadással.

A szervezők 1993-96-s születésű fiúk, valamint 1996-ban és az előtt született lányok jelentkezését várják. A jelentkezés határideje: 2008. május másodika.

A táborról további, pontos részleteket is megtudhatnak a www.pannoniahockeycamp.com internetes oldalon.


forrás: www.nso.hu


 [1/6]korábbi hírek »






Jegyárak (OB-1):
-Felnőtt:

1000 Ft
-Diák*, nyugdíjas:*
600 Ft

MJJSE Ajándéktárgyak
Közönségkori
Női jégkorong
Előző mérkőzés:
2010-08-31 18:00
Miskolc - Igló


Következő mérkőzések:
Korábbi mérkőzések:
2010-08-27 15:00
Eperjes - Miskolc


2010-08-26 18:00
Igló - Miskolc


2010-08-25 15:00
Lipótszentmiklós - Miskolc


2010-08-22 18:00
Miskolc - Eperjes




Jegyárak:
Diák: 600 HUF
Felnőtt: 1000 HUF


*(Diákjegy a diákigazolvány felmutatásával, nyugdíjas jegy a nyugdíjas igazolvány felmutatásával együtt érvényes!)





e-mail: jegesmedve@miskolcijegesmedve.hu
ajánlott a min. 800*600-as felbontás min. 65K színmélységgel.
továbbá javasolt az internet explorer5- böngésző használata.
szerkesztő: zebi ©2001 - minden jog fenntartva!

látogatók: 214495