Egri István ígéretéhez híven kanadai edzőt szerződtetett a Miskolchoz. A következő szezonban Tim Kehler vezeti a borsodi Mol ligás csapat szakmai munkáját, aki fiatal kora ellenére három szezonban is dolgozott a legmagasabb szintű kanadai juniorligában, a WHL-ben. Tovább után a Miskolc sajtóközleményét olvashatják.
Részletek »Kiváló terveket adtak be a miskolciak a TAO-pályázat keretében a második évadra vonatkozóan is. Ezek szerint befedik a külső jégpályát is, amely ugyanolyan lamellás kupolát kap, mint a jégcsarnok. A debreceni tervek ismertetése után ezúttal Miskolcról lesz szó részletesen, tovább után, és írunk a csapattal kapcsolatos friss hírekről is.
Részletek »″Hétfőn eldőlt, hogy a következő szezonban nem Greg Lindqvist lesz a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője″ – áll a borsodi csapat hétfői sajtóközleményében. A Miskolccal minden idők legjobb szezonját produkáló svéd edző több romániai forrás szerint is a Brassóhoz igazolt, bár a klubvezetés egyelőre ezt nem erősítette meg. A csapat szurkolói is tényként kezelik, hogy a svéd szakember a Brassónál dolgozik a 2012/13-as szezonban. A Miskolc tájékoztatása szerint Lindqvist ″olyan ajánlatot kapott más klubtól, amelyre most kellett válaszolnia. Ez természetesen azzal jár, hogy nem tud tovább várni a Miskolc ajánlatára.″ Átigazolási híreinket tovább után találják.
Részletek »″Hétfőn eldőlt, hogy a következő szezonban nem Greg Lindqvist lesz a Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője″ – áll a borsodi csapat hétfői sajtóközleményében. A Miskolccal minden idők legjobb szezonját produkáló svéd edző több romániai forrás szerint is a Brassóhoz igazolt, és hétfő délután a klubvezetés is megerősítette, aláírták az egy évre szóló szerződést Lindqvisttel. Átigazolási híreinket tovább után találják.
Részletek »